Otthon. Kényelmesen.

A női hormonok rejtett világa – minden, amit tudni érdemes

A menstruáció idejének pontos meghatározása A női nemi működés ciklikus, ismétlődő jellegű, ami azt jelenti, hogy a női szervezet a nemi hormonok hatására nagyjából 21-35, de átlagosan 28 naponta felkészül egy esetleges fogantatásra. Ha a fogantatás nem jön létre, a méh nyálkahártyája leválik, és a menstruáció során vérzés formájában távozik a szervezetből.

Ennek az ismétlődésnek, vagyis a női ciklusnak a szakaszai, fázisai minden nőnél ugyanazok, hátterében pedig egy nagyon összetett hormonrendszer működik. Ugyanakkor az egyes szakaszok időtartama, lefolyása, ezek megélése egyénenként eltérő lehet.

A ciklus első napja a menstruációs vérzés első napja, amely általában 4-6 napig tart. A vérzés ideje alatt normál esetben összesen 30-40 ml vér ürül a szervezetből.

Ezzel párhuzamosan kezdetét veszi az úgynevezett follikuláris fázis is, amely körülbelül a ciklus 11. napjáig tart. Azonban ennek időtartama egyénenként, és adott esetben ciklusonként is eltérő lehet. Ebben a szakaszban fokozatosan emelkedik az FSH (follikulus stimuláló hormon) szintje, aminek hatására a petefészekben található, a petesejteket tartalmazó tüszők érésnek indulnak.

A tüszők ezt követően ösztrogén hormont kezdenek termelni, amelynek hatására a méh nyálkahártyája megvastagszik, és felkészül arra, hogy később az esetlegesen megtermékenyült petesejt beágyazódásának megfelelő feltételeket biztosítson.

Az ösztrogén hatására egy másik hormon, az LH (luteinizáló, vagy sárgatest hormon) szintje is emelkedni kezd. Amikor a legmagasabb lesz a női szervezetben az LH szintje, hatására a korábban érésnek induló tüszők közül általában egy, a domináns tüsző megreped, és kiszabadul belőle a egy megérett petesejt (ovuláció), amely körülbelül 24 óráig életképes. Ez a női ciklus 12-16. napján bekövetkező, legrövidebb, általában 2-3 napig tartó szakaszában, az ovulációs fázisban megy végbe.

Az ovulációs szakaszt követően a megrepedt, petesejtet már nem tartalmazó tüszőből sárgatest lesz, lecsökken az ösztrogén és a többi hormon szintje, és emelkedésnek indul a progeszteron szintje. A progeszteron hatására a méh nyálkahártyája felkészül az esetlegesen megtermékenyített petesejt befogadására. Ha a fogantatás nem történik meg, a sárgatest elsorvad, és ezzel együtt lecsökken a progeszteron szintje is a szervezetben. A ciklusnak ezen szakasza, a luteális fázis egyénenként változó hosszúságú, de minden nőnél állandó időtartamú, általában 13-14 nap.

Ennek a szakasznak a késői fázisában nagyon sok nőnél jelentkezik számos, a mindennapokat jelentős mértékben megnehezítő panasz, tünet, amelyet összefoglaló néven premenstruációs szindrómának (PMS) hívunk. A PMS-ről részletesen egy korábbi cikkünkben írtunk.

A csökkenő progeszteron szint eredményeképpen a méh megvastagodott nyálkahártyája elkezd leválni, majd a menstruáció során távozik a szervezetből. Ezzel pedig újra kezdetét veszi a következő női ciklus.

A női ciklus egyes szakaszainak egyéni, pontos megismerésében nagyon fontos szerepet tölt be a ciklushoz kötött hormonvizsgálatok elvégzése, amely nagy segítséget jelent a családtervezésben és a fogamzásgátlásban is egyaránt.

A ciklusfüggő vizsgálatokat a női ciklus adott napján kell elvégezni: 28 napos ciklus esetén a follikuláris vizsgálatokat a 3-5. napon, az ovulációs vizsgálatokat a 14-16. napon, a luteális vizsgálatokat a 21-23. napon. Amennyiben a ciklusa 28 napostól eltérő, annyi nappal kell megváltoztatni az ovulációs és luteális fázisban esedékes vizsgálatok időpontját, ahány napos a ciklus-eltérés. Tehát, ha az Ön ciklusa 30 napos, a follikuláris hormonszinteket a 3-5. napon, az ovulációs fázis hormonszintjeit a 16-18. napon, a luteális fázis hormonszintjeit pedig a 23-25. napon kell meghatározni.

Amennyiben szeretné Ön is pontosan megismerni a menstruációs ciklusát, ezzel együtt a hangulatát, fizikális közérzetét is befolyásoló hormonok szintjét, vegye igénybe otthoni vérvételi szolgáltatásunkat.

Ha szeretné Ön is igénybe venni a ciklushoz kötött hormonszintek meghatározását otthoni vérvétel keretében, de nem tudja előre meghatározni a vérzése idejét, a menzesz 1. napján vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy megfelelő időpontot tudjunk Önnek találni az otthoni vérvételre.

A ciklusfüggő vizsgálatok díjáról erre a linkre kattintva tájékozódhat.

Ezúton értesítjük kedves Pácienseinket, hogy 2023. december 22. és 2024. január 07. között szolgáltatásaink szabadság miatt nem lesznek elérhetők.

Időpontot foglalni és egyeztetni ez idő alatt csak online lehetséges!