Az otthoni EKG vizsgálatról

ekg, ekg-vizsgálatAz elektrokardiográfia (ismertebb nevén EKG vizsgálat) a szív működéséről sok információt szolgáltató, ugyanakkor mégis igen egyszerű rutin eljárás. A következőkben erről az EKG vizsgálatról olvashat, amelyet otthonában is igénybe vehet orvosi beutaló nélkül.

 

Mit vizsgál az EKG?

A szívet tulajdonképpen az emberi szervezet motorjának is nevezhetjük. Ez a szerv felelős azért, hogy az élő szervezet számára nélkülözhetetlen vér az érpályán keresztül valamennyi sejthez oxigént és tápanyagot szállítson, ezek végtermékét pedig elszállítsa onnan. Ezt a feladatát a szív a folyamatosan ismétlődő összehúzódások révén teljesíti.

A szív a saját ingerképző rendszerében létre jövő elektromos inger hatására képes összehúzódni. Ez az ingerület egy saját, speciális ingerületvezető rendszeren keresztül jut el a szív valamennyi sejtjéhez. Ezt ez elektromos ingerületet a test felszínén is lehet mérni egy erre kifejlesztett eszköz segítségével, amelyet elektrokardiográfnak (EKG) neveznek. Az EKG ezt a jelet egy jellegzetes, egyedi görbe formájában jeleníti meg, amely görbe adatainak a kiértékelésével fontos információk nyerhetők a szív állapotáról, működéséről.

Az EKG felfedezése egyébként egy holland fizikus, Willem Einthoven nevéhez fűződik, aki ezért a felfedezéséért 1924-ben Nobel-díjat is kapott.

 

Hogyan zajlik az EKG-vizsgálat?

Az EKG vizsgálat során a szív elektromos aktivitását rögzítjük elektródák és az EKG készülék segítségével. Egy úgynevezett „12 elvezetéses nyugalmi EKG” elkészítéséhez összesen 10 elektródát helyezünk fel a test különböző, meghatározott pontjaira: 4 elektródát a végtagokra, 6 elektródát pedig a mellkas meghatározott pontjaira. Az elektródák ezekről a pontokról továbbítják aztán az elektromos jeleket az EKG készülék felé, amely értelmezi, és a már említett görbék formájában megjeleníti azokat. Így számos információ nyerhető a szív működéséről és aktuális állapotáról: információ nyerhető a szív összehúzódásának ritmusáról, az ingerület kiindulásának a helyéről, az ingerületvezetés sebességéről, illetve a szívizom esetleges vérellátási zavaráról is.

Az EKG vizsgálatot nyugodt körülmények között javasolt végezni, amelyre a legoptimálisabb a jól megszokott, nyugodt, otthoni környezet.

Különösebb előkészületet nem igényel a vizsgálat elvégzése. A Páciens háton fekve kell, hogy elhelyezkedjen. Az elektródák egyszerűbb felhelyezése érdekében a bokákat, csuklókat, valamint a mellkast szabaddá kell tenni (hölgyek esetében szükséges lehet a melltartó levétele is). Ezt követően kerülnek felhelyezésre az elektródák a mellkasra (a 4. és az 5. bordák vonalában), illetve a végtagokra, majd megkezdődik az elektromos jelek rögzítése a készülék segítségével.

A vizsgálat alatt lehetőség szerint nyugodtan, egyenletesen lélegezve, mozdulatlanul kell feküdni, beszélni közben nem szabad. Az EKG vizsgálat mindösszesen néhány percet vesz csak igénybe, amelynek lezártával az EKG görbéket és néhány további adatot is tartalmazó szalag átadásra kerül a Páciens részére, amelyet azután bemutathat házi- vagy kezelő orvosának is.

Az otthoni EKG vizsgálat igénybevételét ajánljuk mindazoknak, akik szeretnének nyugodt, otthoni környezetben, rövid határidővel és orvosi beutaló nélkül EKG eredményt kapni.

Az otthoni EKG vizsgálat Dunakeszi, Fót és Mogyoród településeken érhető el.