TAPE TAPASZTALATOK

Kovács Eszter vagyok, terepfutó. Viszonylag későn, második gyermekem születése után kezdtem el futni, s rövid időn belül versenyezni is. A futótávok növelésével egyre több sérüléssel kellett szembenéznem, melyek hosszabb-rövidebb időre kihagyásra kényszerítettek. Kialakult nálam egy, a futóknál oly’ gyakran megjelenő, térdfájásban megnyilvánuló betegség, az IT-szalag szindróma, melynek következtében egy hosszabb táv lefutását követően napokig nem bírtam hajlítani a bal térdem, és nem hogy futni, de járni is csak sántikálva tudtam. Sportorvoshoz fordultam, rengeteg kezelésben részesültem (úgy mint: gyógyszeres, fizikoterápiás), de a tüneteim csak ideig-óráig múltak el, versenyeket kellett lemondanom az állapotom miatt.

Egy otthoni vérvétel alkalmával véletlenül tudtam meg, hogy a Mobil egészségügyi szolgáltatások keretében kineziológiai tape kezelést is igénybe vehetek. A következő 20 km feletti versenyem előtt tettünk is egy próbát, szakszerű magyarázatot kaptam a tape alkalmazásáról, hatásairól, majd panaszaimat kikérdezve felhelyezték a kineziólógiai szalagokat. A másnapi versenyen egy pillanatra sem jelentkezett a térdfájdalom, és a verseny utáni napokban is teljesen panaszmentes voltam.

Azóta egyre bátrabban vállalom a hosszú futásokat, és a képlet nagyon egyszerű: ha nincs tape, megfájdul a térdem, ha van tape, semmilyen fájdalom nem jelentkezik, és bátran futhatok, legyen szó akár aszfaltról, akár hegyekben történő futásokról.

Nagyon jó szívvel ajánlom ezt a végtelenül természetes, de annál hatásosabb segítséget a fájdalmakkal küszködőknek!